kozmetikumok, kiegészítők, LIIV étrendkiegészítő termékek

AVON 016239

AVON 016239

Röviden magamról

2019. szeptember 07. - AvonVali

2017. szeptembere óta vagyok a 016-os körzet egyik koordinátora. Be tudlak regisztrálni ingyenesen törzsvásárló/tanácsadónak, mely által kedvezményben részesülhetsz.

Sóstai Valéria vagyok. Először 1990-ben ismertem meg az AVON-t, amikor Magyarországra érkezett, ekkor regisztráltam is. Abban az időben a körülményeim nem tették lehetővé, hogy mélyebben foglalkozzam a szépségápolási termékekkel. Vásároltam szépségápolási cikkeket, a regisztráció miatt kedvezményesen, először saját magamnak, később másoknak is ajánlottam. De mint írtam, akkor nem volt lehetőségem a továbblépésre.

Másodszor 2013-ban regisztráltam, ekkor is először saját részre vásároltam, majd később kiterjesztettem vásárlói körre a tevékenységemet, ajánlottam barátoknak, ismerősöknek. Jöttek szépen a rendelések, míg nem 2017-ben Bíró Kitti koordinátorom megkérdezte, nem szeretnék-e állandó kedvezményben részesülni minden kötelezettségtől mentesen. Én igent mondtam, s nem bántam meg. 2017. szeptemberétől vagyok a 016-os körzet egyik koordinátora, kisebb-nagyobb eredményeket értem már el. Van egy szuper csapatom, kb. 25 fős, akiknek igyekszem minden segítséget megadni ahhoz, hogy a munkájukat a lehető legjobban tudják végezni, s minél magasabb kedvezményhez jussanak.

Ha te is szeretnél csapatom tagja lenni, a fenti linken tudsz regisztrálni.

 

Sok vásárlót tudok én is és tanácsadőnőim is kiszolgálni az AVON termékeivell, hiszen az AVON köztudottan középárkategóriás, nagyon jó, népszerű termékeket forgalmaz.

A tavalyi évben (2018-ban) elhozta hozzánk a japán nők szépségápolási rituáléját is, szuper termékeivel, melyek egyenesen Japánból érkeznek hozzánk, s minőségiek. Érdekelnek a részletek? Keress bizalommal.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://avonvali.blog.hu/api/trackback/id/tr1615049046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása